Kézműves humusz

A kedvenc kávém az Andokból érkezik, de vajon organikusan termesztették és tisztességesen kereskedtek vele? Hiszen valami okának kell lennie, hogy a kávézaccal feltöltött filterek ilyen jól reagálnak azokra a japán mikroorganizmusokra, amelyeket a komposztomhoz adok. Igen, pontosan ezt csinálom: a saját termőtalajomat állítom elő. A végeredmény egy ledékgazdag, mégis könnyen ásható és jó nedvszívó talaj. A nagy erkélyemen készítem el a termőföldemet.

A komposztkupacom a saját ételmaradékaimat tartalmazza, mivel sok gyümölcsöt és zöldséget eszem. Miután felvágtam és összenyomtam az ételmaradékot, mikroorganizmusokkal permetezem be, hogy elkezdjen fermentálódni. Ugyanez az elv bújik meg a savanyúkáposzta vagy kimchi készítése mögött is.

Bokashi vödör

Ez a fermentálási szakasz négy és hat hét között zajlik le, és a Japánból rendelt, mikroorganizmusokat tartalmazó légmentesen zárt műanyag edényben megy végbe: ezt Bokashi vödörnek hívják. Vásárlás előtt utánanéztem, és azt találtam, hogy a japánok egy véletlen szerencse folytán ismerték meg a fermentálás hatásait: 1982-ben egy professzor a termőföld termékenységét igyekezett javítani egy Japán és Tajvan közötti szigetcsoporton, és azt tapasztalta, hogy jobban nő a fű, ha egy speciális tejsavas, élesztős és fotoszintetizáló baktériumos keveréket adott a komposztkupachoz.

Kellemetlen szagok

A vödör legalján egy szűrő található, amelyen keresztül a fermentáció során keletkezett folyadék el tud távozni. Ez a folyadék viszont rettentően bűzös. Ettől eltekintve a folyamat egésze teljesen szagsemleges, és a kifolyt lé jól jön a lefolyó tisztításához, mivel remekül átrágja magát az eltömődött csöveken, így idővel a szaggal is megbarátkoztam.

Amikor az ételmaradék rendesen megerjedt, akkor egy szürke masszát kapunk. Néhány hét után átásom a mezőt, összekeverem a komposztot – a többit a természetre hagyom. Az erkélyemen kellemes kontinentális mikroklíma uralkodik, a hamburgi levegő pedig jellemzően nedves. Vettem még néhány földigilisztát egy brandenburgi beszállítótól: lehet csinálni talajt giliszták nélkül, viszont ezek a porosz giliszták jelentősen felgyorsítják a komposzt eredeti humusszá való lebomlását, én pedig szeretem, ha van élet a mezőkön.

A humuszkészítés tehát hónapokba telik, nem hetekbe: egy nyaramba telik, mire igazi fekete földet állítok elő az erkélyemen. A giliszták hátulütője, hogy a hideg téli időszakokban a kupacot le kell fedni, hogy ők ne fagyjanak halálra. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a gilisztatartás nem olyan, mint a kutyatartás: ami azt illeti őrültnek tart a legtöbb ember, aki megtudja, hogy humuszt készítek. Azért csinálom, mert a „ne pazarolj, ne akarj semmit” elve fontos része volt a neveltetésemnek, én pedig lusta vagyok. Igen, annyira lusta vagyok, hogy még az ételmaradékot sem viszem le az udvaron lévő szemetesbe.

Úgy vélem, hogy kimondhatom: azzal, hogy földet állítok elő, megteszem a magam részét az emberiség túléléséért. Csinálhatnék belőle egy divatos startupot: kiváló minőségű, teljesen organikus „kézműves humusz”, amit tőzeg kiásása vagy mocsarak lecsapolása nélkül állítanak elő, és színes masnival átkötött üvegekben árulnak. Már látom is lelki szemeim előtt, pont erre van kereslet a városi hipszterek körében. Csak annyit kell tennem, hogy keresek egy helyes kis termelői piacot a város polgárosodottabb részén.