Egy szerelmeslevél Lindának

Aggódom érted. Ma már tudom, hogy egy szerelmeslevélnek romantikusabban kell kezdődnie, valahogy így: „Amikor csak eszembe jutnak a szemeid, emlékezetemben kristályokként ragyognak, akárcsak a lelked. Amikor a bőrödhöz érek, az olyan, mintha selymet tapintanék, sötét és bársonyos, titokzatos, éppúgy, mint Te. . .” A többit már te is kitalálod... De hagyjuk a mellébeszélést. Először is, már túl régóta ismerjük egymást. Másodszor, ha vannak szemeid, ami rossz jel, a bőröd általában piszkos a földtől. Harmadszor pedig, nagyon aggódom érted.

A Brexit miatt. Tudom, hogy régi motoros vagy. Igen, igen. Tudom, hogy már 1974 óta köztünk vagy és, hogy amióta kidugtad a fejed a földből, sikerült a mezőkön maradnod: se aszály, se árvíz nem tántoríthatott el téged, de még azok a burgonyabogarak sem, amelyek élve felfalnak.

Mindegyiket sikerült távol tartanom tőled, sőt még olyan rettentő ellenségeket is elkergettem, mint a Német Szövetségi Vetőmaghatóság, a Bundessortenamt, illetve annak szigorú jogi szabályozásait: megesett az is, hogy elkoboztak téged, és az is, hogy a Legfelsőbb Bíróság előtt kellett felelned.

Tudom, hogy elsőre Németország nem volt túl befogadó,

és nem szeretsz visszagondolni ezekre a sötét napokra. De ez volt a te tündöklésed. És amikor 2004-ben megjelent egy vetőmaggyártó, és ki akart téged vonni a piacról, mert 30 év után lejárt a törzskönyved, viszont neked még így is sikerült több, mint 300 fajta közül 1,4%-os piaci részesedést elérned, és elnyerted a fogyasztók szívét. Ezek után a németek (biogazdászok, a SlowFood irányzat képviselői és televíziós személyiségek) előbújtak a lövészárkaikból és harcolni kezdtek érted. . . A lédús, sárga húsodért és vajas és cukros aromával elegyedő krémes ízedért harcolnak. A sokoldalúságodért, azért, ahogyan a levesben vagy éppen petrezselyemmel meghintve teszed a dolgodat, és azért a csodálatos törtkrumpliért, ami belőled kihozható.

az a burgonyagombóc, mivel ragadós voltál, és túl sokáig kellett téged eltárolni ahhoz, hogy lisztes legyél, és addigra általában már megevett téged valaki. Azért harcoltunk érted, mert nem voltál vizes vagy ízetlen, nem az a szokványos szupermarketben kapható portéka vagy mezőgazdasági termény voltál. A hagyomány és a sokféleség megtestesítője voltál, és több C-vitamint szállítottál, mint egy alma. Egy elég volt: te voltál a mi burgonyánk.

Így te lettél az év burgonyája 2007-ben.

És – abrakadabra – ismét engedélyezték, hogy visszatérj a piacra. Én pedig éppen ezért aggódom. Újbóli engedélyezésedet a Brit Burgonyaosztályozási Program tette lehetővé még 2009-ben, ami azt jelentette, hogy az Európai Unió egészében használhatták a magjaidat. De most, 2017-ben senki sem tudja, mi fog történni. Aztán jött egy kép Theresa May miniszterelnökről a választási kampányban, amikor egy zacskó sült krumplit csócsált, arcán pedig gondolatok kavarogtak. Ha ettől még nem kezdenél el pánikolni. . . Mondd el nekem édesem, meddig foglak tudni eltárolni? (Napfénytől távol, egy hűvös helyen természetesen.)

Csókol, Helmut