t
HOZZÁVALÓK
KEKSZEK
100g sótlan lágy vaj
100g porcukor
1 nagy tojás, enyhén felverve
egy narancs héja
½ teáskanál narancs leve
1 teáskanál őrölt fahéj
260g finomliszt
GANACHE
200 ml habtejszín
150g 70%-os étcsokoládé, durván felvágva
DÍSZÍTÉSHEZ
70 g pirított mogyoró, apróra vágva
Az allergének vastagon szedve szerepelnek
1. lépés
Melegítsük fel a sütőt CircoTherm® 160 ° C-ra. Béleljünk ki két tepsit sütőpapírral.
2. lépés
Egy tálban habosra keverjük a vajat és a cukrot, míg krémes és szép fehér nem lesz. Ehhez hozzáadjuk a tojást, a narancs héjat, a narancs levét és a fahéját, majd átkeverjük néhány másodpercig. Most hozzáadjuk a lisztet, és az egészet jól összekeverjük egy kanállal vagy a kezünkkel. Összegyúrjuk a tésztát, és jól becsomagoljuk. Pihenni hagyjuk a hűtőben 15 percig.
3. lépés
Rajzoljunk egy nagyjából 20 cm-es csillagot egy papírra, majd rajzoljunk további 15 csillagot, úgy, hogy mindegyik egy kicsit kisebb legyen az előzőnél. Felosztjuk a tésztát kis adagokra és gombóccá gyúrjuk őket. A papírcsillagok segítségével kivágjuk a kekszformákat, és az előkészített tepsire tesszük őket.
4. LÉPÉS
A nagyobb kekszek 15 perc alatt sülnek meg, a kisebbek 6-8 percig sülnek. Tartsuk szemmel a kekszet, és vegyük ki őket a sütőből, amint elkezd megváltozni a színük. Tegyük félre, hogy teljesen lehűljön.
5. lépés
Egy serpenyőben felmelegítjük és felforraljuk a tejszínt. A csokoládét egy tálba helyezzük, és ráöntjük a forró tejszínt. Néhány másodpercig keverjük, amíg az összes csokoládé meg nem olvad. Hagyjuk kissé kihűlni, majd egy tortadíszítőbe tesszük.
6. lépés
Cseppentsük egy kis csokoládét az egyes csillagok csúcsaira, és szórjunk rá néhány mogyorót, hogy rátapadjanak a csokira. Most állítsuk össze a kekszfát
7. lépés
Kezdjuk a legnagyobb keksszel, úgy, hogy minden csillag közepére rácsöppentünk egy kis ganache-t. Most ismételjük meg a többi keksszel, minden alkalommal egyre kisebbel. Miután összeállítottuk a fát, hagyjuk megdermedni, mielőtt a karácsonyi asztalra helyezzük.